in English

Bemutatkozás

Bemutatkozás

Az Evezz Velem Egyesület tagjait összeköti a mozgás, a természet és az emberek szeretete. Számunkra a vízitúrázás hivatás és életforma, melyet azért űzünk, mert úgy érezzük, hogy ezáltal hozzájárulhatunk a világ szebbé és jobbá tételéhez. Célunk, hogy minél több emberrel ismertessük meg a vízitúra élményét. A hangsúlyt nem a fizikai teljesítményre, hanem a gondtalan együttlétre, vidámságra és színes kalandokra helyezzük. Az evezés nem egyhangú, gyakran összekapaszkodnak a hajók, és együtt csorgunk lefelé. Többször beevezünk kisebb folyóágakba, átjárókba, nádasokba és szigetek közé. A legjobb helyeken kikötünk és ott úszunk, játszunk, ebédelünk. Szeretünk beszélgetni, látni a csodálkozást az emberek szemében, hogy milyen sokszínű és érdekes a vízitúrázók világa, megmutatni mindazt, amit még nem ismerhetnek, vagy csak egyszerűen együtt lenni. Nekünk az a legfontosabb, hogy Veletek minden rendben legyen, s csak ezután következünk mi magunk.

A vízitúrázás négyszemélyes kenukkal történő vándortáborozás. Ezeket úgy alkottuk meg, hogy azok - a szó legjobb értelmében vett - átlagember igényeinek és szükségleteinek a legjobban megfeleljenek, legyen szó a napi távról, étkezésekről, szálláshelyek típusáról vagy éppen az alvásidőről. Gyerekek, fiatalok, felnőttek és családok érdekeit egyformán figyelembe vesszük. Mivel minden vízitúrán kicsit eltér a résztvevők összetétele, ezért hasznos lehet megkérdezni bennünket, hogy melyikhez érdemes csatlakozni. Evezés közben a táj és a folyó kialakulásáról és élővilágáról mesélünk. Ezek igazi "KAPCSOLD KI AZ AGYAD" vízitúrák! A Velünk Evező gyermekek és felnőttek felhőtlen pihenése és szórakozása céljából az ár minden költséget magába foglal, ami az Út során felmerülhet. Eszközállományunkat folyamatosan javítjuk és cseréljük, valamint ezt partnereinktől is elvárjuk. Kenutúráink során a biztonságra helyezzük a fő hangsúlyt.

Túravezetőink 1992 óta járják hobbi szinten a hazai és külföldi vizeket, az első baráti vízitúra 2003 nyarán került lebonyolításra. Túráinkon szívesen látunk gyerekeket és felnőtteket egyaránt, hogy ily módon is hozzájáruljunk a magyar vizek szépségének bemutatásához. Fontos számunkra, hogy saját ismereteink állandó fejlesztésével szaktudásunkat professzionális szinten tartsuk ezáltal is biztosítva, hogy minden tekintetben a lehető legmagasabb minőséget nyújtsuk.

Ennek érdekében 2010-ben bevezettünk egy többszintű belső vizsgarendszert, melynek célja a túravezetők (újak és öreg rókák) elméleti és gyakorlati tudásának fejlesztése, frissen tartása. Széleskörű elsősegély, úszó ember és kenu mentésének elmélete, felsőfokú evezéstechnika, kommunikáció, problémamegelőzés és -megoldás, gyakorlati mentésszimulációk, síp- és kézjel rendszer elsajátítása – csak, hogy a főbb vizsgakritériumokat említsük. Fokozattól függetlenül minden tavasszal sikeres vizsga szükséges az adott évben történő túravezetéshez.


Evezz Velem Egyesület

Gárdonyi Zsolt, elnök
Székhely: 1119 Budapest, Halmi utca 6/B.
Tel.: +36 30 600 9782
E-mail:
Fax: +36 1 788 1297

On-line jelentkezés itt

LAPÁTRA FEL!

Vízitúra szervezés

Bemutatkozás
Túravezetők
Vízitúrák
Tudnivalók
Minőség
Mekong
Képek
Ajánlások

Vízitúrák

Vízitúrák a Mosoni-Dunán
Vízitúrák a Tiszán
Vízitúrák a Szigetközben
Vízitúrák a Rábán
Vízitúrák a Csallóközi-Dunán
Vízitúrák a Szentendrei-Dunán
Vízitúrák a Tisza-tavon
Vízitúrák a Ráckevei-Dunán
Vízitúrák az Ipolyon
Vízitúrák a Bodrogon
Vízitúrák a Velencei-tavon

Vízitúra információk

Vízitúra szállás
Vízitúra utazás
Vízitúra elemózsia
Vízitúra felszerelés
Egy átlagos vízitúra menete
Vízitúra képek
Vízitúra video
Osztálykirándulás