Útvonal: Mosonmagyaróvár - Győr
Táv: 76 fkm
Időpont: 2010. szeptember 13 - 17. (5 nap/4 éj, 5 nap evezés)
Túravezető: Gárdonyi Zsolt
A Mosoni-Duna a Duna védett mellékága, az egyik legkiválóbb vízitúrázó helyszín az országban. Mellette sok helyen gyönyörű erdő terül el, így virágillatban és madárdalban evezhetünk. A vízállás szabályozott, áradás nem fordulhat elő, partja kavicsos, a táborhelyek egytől-egyik hatalmas füves mezők/kempingek. Sok az izgalmat rejtő sziget és füves partoldal, melyek a napközbeni megállók és játékok, valamint az ebéd elköltésének színhelyéül szolgálnak.
Állatvilága egyedülálló: sok hód él errefelé, nyomuk a megrágott fákon mindenütt látható. Rengeteg a kócsag, a szürke gém, vadkacsák pedig tízezrével fészkelnek a területen.
Azonban elég gyorsan folyik ahhoz, hogy elcipeljen bennünket a hátán és a táv nem túlságosan megterhelő, így marad időnk és erőnk a játékokhoz: a számháborúhoz, vízicsatához, HAKÁHOZ és új meglepetésjátékokhoz. Sokat lehet napozni, az esti tűzrakás, éneklés és beszélgetés most sem maradhat el.
A túrát úgy terveztük, hogy valóban pihentető és szórakoztató legyen számotokra. A hangsúly nem a fizikai teljesítményen van, hanem azon, hogy együtt legyünk és tisztelettel elvegyük azt, amit a folyó kínál nekünk.
Finomakat eszünk, élvezzük a tájat, az egyszerű és gondtalan életet, a kellemes társaságot.
Ár: 20.000 Ft.- Ha egy családból ketten jönnek, akkor az ár 19.000 Ft.-/fő, ha hárman vagy többen, akkor 18.000 Ft.-/fő
Mely tartalmazza:
Előleg: 5.000 Ft.-
A túrán való részvételhez - 18 éven aluliak számára - úszástudást igazoló úszómesteri igazolás szükséges. Aki már korábban bemutatott ilyet, annak természetesen idén már nem kell. A túra átlagos kondival mindenki számára teljesíthető. Uszodák listája itt.
Jelentkezés:
On-line űrlap kitöltésével és az előleg befizetésével Weiszkopf Zsuzsánál vagy Karsainé Nika Anitánál.
A jelentkezési lapot le is lehet tölteni, bár on-line mindenképpen egyszerűbb, mert nem kell kinyomtatni és faxolni. Így ráadásul környezetbarát is.
További infót e-mailben küldünk a jelentkezést követően.
LAPÁTRA FEL!
Bővebb felvilágosítás:
Gárdonyi Zsolt túravezető
06 30-600-9782
gardonyizsolt@yahoo.com
Minden résztvevő ajándék pólót kap!
Ha tudni szeretnéd, mit hozz magaddal a jókedven kívül, ugorj a tudnivalókra!
Gárdonyi Zsolt, elnök
Székhely: 1119 Budapest, Halmi utca 6/B.
Tel.: +36 30 600 9782
E-mail:
Fax: +36 1 788 1297
LAPÁTRA FEL!
Bemutatkozás
Túravezetők
Vízitúrák
Tudnivalók
Minőség
Mekong
Képek
Ajánlások